A bukovinai székelyek kulturális örökségének sokszínűsége az elmúlt 260 év során rétegződött, csiszolódott azon vándorlás által, amit a történelem útként kikövezett számukra. Az országokon átívelő többszöri áttelepülés és a különböző népekkel való együttélés hatással volt rájuk az évszázadok folyamán. Ez a kulturális kavalkád teszi különlegessé a bukovinai székelyek népzenéjét, néptáncát úgy, hogy emellett mindvégig megőrizték székely származás tudatukat és a XVIII. századbeli Székelyföld sokrétű táncos és zenés jellegzetességeit.
A Fészek nélkül – Bukovinai székelyek című előadás egy táncban elmesélt szenvedéstörténet, melyet a csíkszeredai Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes álmodott színpadra Varga Zoltán rendezésében, az együttes táncosaival közösen koreografálva, Lőrincz Beáta dramaturgiája alapján 2019-ben.
A digitális kiadásban megjelenő zenei album az András Alapítvány megbízásából készült, a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes hozzájárulásával és a Bethlen Gábor Alap támogatásával.
https://hargitatanc.ro/hu/
A zenei szerkesztők, András Orsolya Erzsébet és Mihó Attila ezzel az albummal kívánja a zenehallgatóknak is megmutatni ezt a két és fél évszázadot átfogó történelmi utazást, a népzene tolmácsolásában.
——
1 – Karácsony Csíkban (Vizeli Máté: Ouverture – A Hargita Nemzeti Székely Népi Együttesnek)
A csíkszékiek 1763-as karácsonyának ünnepi szentmiséje. A nép a templomban orgona- és énekszóval magasztalja a Jóistent, ki irgalmazója, segedelme, lágy kenyere a szabad székelységnek itt, Csíkban, a történelmi Magyarország határvidékén, szélén.
Fennköltség és magasztosság lengi körül Karácsonynak éjszakáját, Jézus születése napját. Emlékeznek és hiszik, hogy FiúIsten ember lett érettünk itt, a földi Paradicsom mezeibe’. Babba Mária óvó karjaiban ülve helyezi el szívünkbe az örömöt, békét és boldogságot.
2 – Adjon Isten sokakat!
3 – Mulatságtól veszedelemig
4 – Siculicidium
A karácsonyi ünnepkör folyamán országszerte szokás volt táncos mulatságokat tartani. Erdélyben karácsony első napjától negyednapig tartó táncokat rendeztek.
“Adjon Isten sokakat,
Sok karácsony napokat,
Búzát, bort eleget,
Az üvegnek feneket,
Hogy ihassunk eleget,
Biket, bakot, barackot,
Szőrőstökű malacot.
Boldog karácsonyi ünnepeket kívánunk!”
A több napon át tartó mulatságban egymást váltották a különböző táncok, a közösség tagjai együtt vígadtak. A határőrség szervezésének szele azonban homályba borította az új esztendő kilátásait. A császári katonaság erőszakos besorozása ellen fellázadó székelyek Madéfalván gyülekeztek.
A császári erők 1764 január 7-én hajnalba ágyútűz alá vették a csíkszéki települést. A házakat kifosztották és felgyújtották, közel kétszáz embert megöltek, köztük nőket és gyermekeket. A foglyokat elhurcolták és embertelen körülmények között őrizték őket. A vérengzést követő hetekben, hónapokban több ezren keltek útra, indulva az ismeretlenbe. Így vette kezdetét a később bukovinai székelyeknek nevezett népcsoport hosszú, keserves vándorlása.
A siculicidium emlékét históriás ének formájában őrizte meg Szentegyháza énekes hagyománya.
A jelenethez tartozó összeállításokban több olyan csíkszéki dallam is felcsendül, melyeket az elvándorló székelyek magukkal vittek, így találkozhatunk azokkal a gyimesi és bukovinai repertoárban is. Ilyenek azok a dallamok is, melyek megihlették Bartók Bélát, aki megírta a Három csíkmegyei népdal művét. Ezek, a Bartók által feldolgozott népdalok a műsorzene során több alkalommal is elhangzanak a különböző hagyományos közösségek (felcsíki, gyimesi, bukovinai) előadási stílusaiban.
5 – Idegen földön jártamban
A menekülő székelység 1763 és 1765 között Moldvába bujdosott. Útjuk keresztül vezetett a Gyimes völgyén, ahol némelyikük letelepedett a zegzugos Patakországban. Azok, akik tovább álltak, Moldvában leltek új lakhelyre, hiszen ott szívesen fogadták őket, mint jó munkaerőt, így a bujdosók lassan beépültek a helyi társadalomba.
Az összeállításban olyan zenék szólalnak meg, amelyek a székelységtől vitt dallamkincs továbbélését mutatják a gyimesi csángók és a moldvai magyarok dallamrepertoárjában.
6 – Sokszínű Bukovina (silladri, hora la bătait)
7 – Sokszínű Bukovina (romános verbunk, huculenka, kolomejka)
8 – Sokszínű Bukovina (husszed)
9 – Sokszínű Bukovina (verbunk)
10 – Új szállásikra adjon az Isten (asszonytánc)
11 – Új szállásikra adjon az Isten (páros táncok)
Bukovina Lengyelország első felosztása után (1775) az Osztrák-Magyar Monarchiához került. A háborús események miatt elnéptelenedett területet különböző nemzetiségű telepesekkel népesítették be újra. Érkeztek románok, ruszinok, zsidók, lengyelek, németek, csehek. Gróf Hadik András, Erdély helytartójának szorgalmazására felkutatták a Moldvában rejtőzködő székelyeket, akiknek átköltözési lehetőséget kínáltak fel. 1776-77 telén száz család költözött Bukovinába. Tzibény (Tibeni) és Jakobest (Iacobești) falvakba települtek, melyeknek az Istensegíts és Fogadjisten neveket adták. Később, 1784-ben II. József császár rendeletére a többi székely menekültet is Bukovinában telepítették le. Ők építették 1785-ben Andrásfalvát és Hadikfalvát, 1786-ban Józseffalvát.
A tartományt benépesítő etnikumok közül mindenkinek megvolt a maga munkája. A németek közül kerültek ki az iparosok, a zsidók kereskedtek, a románok pásztorkodtak, a székelyek pedig főleg mezőgazdasággal foglalkoztak. A gyümölcsöző gazdasági együttműködés során nem csak a termékek és termények cseréltek gazdát, hanem az egyes nemzetiségek dallamai is hatottak egymásra, sok közülük beépült a bukovinai székely muzsikusok repertoárjába (huculenka, husszed, kalup [galopp], mazur polka, hora stb.). Az ehhez a jelenethez tartozó összeállításokban ebből a sokszínűségből adunk ízelítőt a székely repertoárral ötvözve.
12 – Boldog békeidők (mazur polka)
13 – Boldog békeidők (visszás kalup)
14 – Boldog békeidők (szapora kalup)
A nemzetiségek kulturális hatásain túl a XIX. század végén Bukovinában is elkezdődött az iparosítás. Bécs és a bukovinai falvak között vasúthálózat épült ki, s ezt a tehetősebbek ki is használták: gyakori volt az I. világháború előtti időkben, hogy a bukovinaiak gyermekeiket Bécsbe küldték tanulni. Ennek következményeképpen a modernebb divatok könnyebben beszivároghattak a vidék hagyományos kultúrájába. A bukovinai székelyek táncai között igen sok a polgári társastánc. A XIX. század második felének hangulatát mazur polkával, visszás- és szapora kaluppal jelenítjük meg, városiasabb köntösbe öltöztetve a hagyományos zenei hangzást.
15 – Nincs maradásunk (Az első világégés után)
Az I. világháború alatt Bukovina hadszíntér lett. A háború után a terület osztrák fennhatóság alól román alá került. A bukovinai székelyek életét ellehetetlenítette a rendkívüli szegénység, a román nacionalizmus és sovinizmus. A magyar tanítókat elűzték, a magyar nyelvű oktatás megszűnt. A Nincs maradásunk című összeállításban megszólal az egyesülés hórája (Hora Unirii), amely után a Katona vagyok én, ország őrizője szövegkezdetű bukovinai székely dallamot dolgoztuk fel a románok kulturális tömegcikke, a “muzica populară” (népi zene) stílusában, így érzékeltetve a saint-germaini és a trianoni békeszerződéseket követő elnyomás alatt élő magyarság sorsát.
16 – Bácskában (Dobrovoljácok)
17 – Bácskában (Székely lakodalom)
A bukovinai székelyek a második bécsi döntés (1940) után 1941-ben visszatértek Magyarországra. A több, mint 13.000 főt a frissen visszafoglalt Bácskában telepítették le, az 1918 után a vidékre költöztetett délszláv telepesek, az ún. dobrovoljácok helyére. A székelyek bár fájlalták az elhagyott otthonaikat, de minden család házat és földet kapott, így boldogan kezdtek dolgozni új, magyar hazájukban: templomokat, iskolákat építettek, élték mindennapjaikat.
Az előadás lakodalmi jelenetében ehhez tartozó szokásdallamok kaptak helyet.
18 – Földönfutók
Örömük nem tartott sokáig, hiszen 1944. októberében mindenüket hátrahagyva ismét menekülniük kellett a visszatérő szerbek elől. Földönfutóvá váltak. Az ismételt hontalanságot a bukovinai juhait kereső pásztor lassú dallamrésze jeleníti meg.
19 – Utam végén visszanézek
1945 Karácsonya. A Bácskából elmenekült székelyeket végül 1945-ben telepítették le Tolna, Baranya és kisebb részben Bács-Kiskun megyében. Mai napig jelentős, székely származástudatát és kultúráját őrző bukovinai magyar él ezeken a településeken. Büszkén ápolják és adják tovább kulturális örökségüket. A műsor befejezéseként megszólaló összeállítás megmutatja, hogy hogyan ötvöződnek a dunántúli és az erdélyi zenei hagyományok a bukovinai székelyek zenei repertoárjában.
Megjelenés éve: 2024
Kiadó: FolkFest Kulturális Egyesület
Muzsikálnak: Mihó Attila (hegedű), Vizeli Bálint (hegedű), Fekete Márton (brácsa), Görög András (hegedűkontra, koboz), Tóth Máté (nagybőgő); Zimber Ferenc (cimbalom), Salamon Soma (kaval, furulya, harmonika), Konta Noémi (orgona), András Orsolya Erzsébet (ütőgardon, ének)
Az előadás nyitányának zenéjét Vizeli Máté szerezte.
Felvétel, keverés: L.V. Hang Studio
Mastering: Studio Autentik
