Mihó Attila - BIO

1992. november 19-én születtem Kerepestarcsán. Öt éves korom óta foglalkozom népzenével és néptánccal, 2016-ban végeztem a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Népzene szakán, népi hegedű tanár szakirányon. 2021-ben summa cum laude minősítéssel szereztem doktori fokozatot, ugyancsak az LFZE Doktori Iskolájának DLA képzésén, Népzene programon. Fontosnak tartom, hogy népzenénket, népi kultúránkat a leghitelesebben sajátítsam el, ismertessem meg és adjam tovább határainkon belül, illetve kívül.

2014 és 2018 között a budapesti Bartók Béla Zenei Szakgimnázium népi hegedű tanára voltam. 2017-től 2022-ig a Magyar Állami Népi Együttes prímásaként, valamint 2017 szeptemberétől 2019    szeptemberéig a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Népzene Tanszékének óraadó tanáraként dolgoztam. Jelenleg ugyanitt, egyetemi adjunktusként és szakirányfelelősként népi hegedű főtárgyat, főtárgyas lejegyzést, repertoárismeretet és tanítási módszertant oktatok. 2022-ben a Hagyományok Háza Népzenei Szakcsoportjának népzenei szakelőadója lettem.

Zenekarommal (Mihó Attila és barátai) három évig heti rendszerességgel tartottunk saját táncházat, tíz éve gyermektáncházakat, emellett a Fonó Budai Zeneház rendszeres vendégei vagyunk, és a Sebő Klub táncházi muzsikáját is mi biztosítjuk több éven keresztül. Első saját lemezünk 2017-ben jelent meg. 2014 óta rendszeresen működünk együtt a csíkszeredai Hargita Nemzeti Székely Népi Együttessel.

2015-ben „Magyar népművészet és Közművelődés” kategóriában Junior Príma díjas lettem. 2015 decemberében Ráckeve Város Művészeti díját, 2018-ban a Halmos Béla Vándordíjat, valamit a Népművészet Ifjú Mestere elismerést vehettem át. 2021-ben Bezerédj-díjjal tüntettek ki. 2020 és 2023 között Csík vármegyei és bukovinai prímások című munkámmal a Magyar Művészeti Akadémia ösztöndíjasa voltam.

 

Tanulmányaim:

Ady Endre Gimnázium (Ráckeve): 2005-2011

Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem: BA-Népi hegedű előadóművész szak 2011- 2014

Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem: TMA-Népi hegedű tanár szak 2014-2016

Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem: Doktori Iskola (DLA képzés, Népzene program) 2017-2021

 

Zenei és egyéb tanulmányok:

Ránki György Alapfokú Művészeti Iskola (Ráckeve):

Néptánc (1998-2010); tanárom: Kakuk Pál

Klasszikus hegedű (2000-2008); tanáraim: Schuster Andrea, Budai Gyula

Zongora (2008-2011); tanárom: Nyúl László

Ács Károly Művelődési Központ (Ráckeve), Pászti Miklós Alapfokú Művészetoktatási Intézmény (Biatorbágy)

Népi hegedű (2002-2012); tanárom: Vizeli Balázs

Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem: BA képzés, TMA képzés, DLA képzés

Nem iskolai keretek között Dr. Halmos Bélától, ifj. Csoóri Sándortól, a Téka Együttes tagjaitól (Lányi Györgytől, Havasréti Páltól) és hagyományőrző muzsikusoktól is rengeteget tanultam.

 

Díjaim, versenyeredményeim:

2007. Közép-magyarországi Néptáncverseny (Tököl): Aranypaszomány díj

2007. Közép-magyarországi Népdaléneklési és Népzenei Verseny (Ráckeve): Kiemelt Arany minősítés

2011. Országos Népzenei Verseny (Gödöllő) Szólóhangszer kategória 1. helyezés

2013. Országos Kecskeméti Prímásverseny: 1. helyezés

2014. A „Fölszállott a Páva 2014” népzenei tehetségkutató verseny középdöntőse

2015. Junior Príma díj

2015. Ráckeve Város Művészeti díj

2018. Halmos Béla Vándordíj

2018. Balatonfüredi Prímásverseny 2. helyezés

2018. Népművészet Ifjú Mestere díj

2021. Bezerédj-díj

2023. Dohnányi Ernő díj a Vujicsics Együttessel

 

Zenekarok:

Mihó Attila és barátai – prímás

Vujicsics Együttes – prímás

Bazseva zenekar – prímás

 

Lemezek, kiadványok:

Szlama Band: Winds of Spring (2013)

Táncház-Népzene 2013

Berta Alexandra: Lelkem a lelkeddel (2014)

Szlama Band: Szlama Band (2014)

Táncház-Népzene 2015

Zsikó Zoltán és zenekara: Falusi randevú (2015)

Táncház-Népzene 2016

Eszterlánc zenekar: Keszü (2016)

Mihó Attila: A gyimesi hegedűjáték az 1940-es évektől napjainkig – audiovizuális oktatóanyag (2016)

Balog József: The way of folk song (2017)

Mihó Attila és barátai: Melyik úton… (2017)

Szlama László: Ahogy régen… Hagyományos kobozmuzsika (2017)

Tímár Sára: Minek nevezzelek (2018)

Enyedi Ágnes: Édesanyám sok szép szava (2018)

Tímár Sára: Református hálaének népzenével (2018)

Eszterlánc zenekar: Szemben komoly időkkel (2019)

Vizeli Balázs és Mihó Attila: Összehegedült Kárpátok (2019)

András Orsolya: Magyarország szélén… (2020)

Szörényi Levente és a Vujicsics Együttes: „Hej, barátom” (2020)

Szabó Dániel: Pázsint (2021)

Mihó Attila és barátai: „Éljenek a táncosok!” Felcsíki népzene néptáncoktatáshoz (2022)

Mihó Attila és barátai: Útfélen (2022)

Mihó Attila és barátai: „Éljenek a táncosok!” Gyergyói népzene néptáncoktatáshoz (2023)

Mihó Attila és barátai: Fészek nélkül – Bukovinai székelyek (A Hargita Nemzeti Népi Együttes előadásának zenéje) (2024)

 

Előadások zenei szerkesztése:

Ludas Matyi (Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes) (2016)

Erdély.ma – Levelek Londonba (Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes) (2018)

Fészek nélkül – Bukovinai székelyek (Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes) (2019)

Ékes Gyergyó (Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes) (2020)

Zeng a lélek, zeng a szó… (Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes) (2020)

Erdélyi tánckóstoló (Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes) (2021)

Életkerék (Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes) (2022)

Kivirágzott keresztfája (Magyar Állami Népi Együttes) (2022)

Boldogasszony tenyerén (Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes) (2022)

Katica, az örökké síró királykisasszony (Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes) (2023)

János vitéz (Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes) (2023)

 

Önálló gyűjtőutak:

2011. augusztus: Gyimesfelsőlok, Gyimesközéplok, Hidegség

2013. január: Nagyenyed környéke (Magyarbece, Magyarpéterfalva, Marosdécse)

2015. ősze: Gyimes, Gyergyó, Felcsík, Maros-Küküllő vidéke

2016. ősze: Gyimes, Homoród mente

2017. ősze: Felcsík, Maros-Küküllő vidéke

2018. Felcsík, Gyimes

 

Egyéb gyűjtőutak:

2014. januárjában Richter Pál és Juhász Zoltán vezetésével gyűjtőúton vettem részt Ecuadorban.

 

Publikációk:

Mihó Attila: „A gyimesi hegedűjáték az 1940-es évektől napjainkig. Részlet.” In: Virágvölgyi Márta: Gyimesi népzene I. Budapest: Magyar Hangszermíves Céh, 2019.

Mihó Attila: „A gyimesi csángó prímások játéktechnikája. I. rész.” Folkmagazin. XXVIII/2 (2021. március): 12–15.

Mihó Attila: „A gyimesi csángó prímások játéktechnikája. II. rész.” Folkmagazin. XXVIII/3 (2021. május): 18–21.

Mihó Attila: „A második fekvéses hegedűtechnika elterjedtsége Erdélyben.” In: Lipták Dániel – Richter Pál – Salamon Soma (szerk.): Amerre én járok. Tanulmányok a 70 éves Pávai István tiszteletére. Budapest: Bölcsészettudományi Kutatóközpont Zenetudományi Intézet – Eötvös Lóránd Kutatási Hálózat, 2021. 385–404.

Árendás Péter – Mihó Attila – Nyitrai Marianna: Magyarszováti népzene. Vintila Márton prímás dallamai. Budapest: Hagyományok Háza, 2023.

 

Konferenciák:

2019. július 11-17. 45. ICTM Konferencia (Thaiföld, Bangkok)„In Search of Connecting Playing Techniques: Research Results on Hungarian Fiddle Tradition by a Professional Musician – Remnants of an old styled fiddle playing technique” címmel tartottam előadást.